Corvinus
Corvinus

Az új Ptk. hatálybalépésének harmadik évfordulójára

Bodzási, Balázs (2017) Az új Ptk. hatálybalépésének harmadik évfordulójára. Fontes Iuris: Az Igazságügyi Minisztérium Szakmai Folyóirata, 3 (1). pp. 9-17.

[img]
Preview
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
1MB

Abstract

Idén három éve, hogy hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv. A csaknem tizenöt éven át készülő magánjogi kódex egyik legnagyobb vívmánya, hogy egyáltalán létrejött. Ez mindenekelőtt Vékás Lajos professzor érdeme. A magyar magánjogtudománynak ezt a teljesítményét azonban önmagában is elismerés illeti. Az ugyanis még Nyugat-Európa országaiban sem túl gyakori, hogy egy teljesen új magánjogi törvénykönyvet alkossanak. Több próbálkozás is kudarccal végződött. Egy egységes európai magánjogi kódex létrehozatalára pedig – az erre irányuló jogtudományi kísérletektől eltekintve – jelenleg meglehetősen csekély az esély. Az utolsó sikeres magánjogi kodifikációt 1992-ben a holland polgári törvénykönyv megalkotása jelentette. Ebből a magyar Ptk. készítői is merítettek. Kétségtelen, hogy a rendszerváltozás után két évtizeddel az új magyar magánjogi kódex a nyugat-európai jogtudomány érdeklődését is felkeltette. Ilyen figyelmet a magyar magánjog legutoljára az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején vívott ki magának.

Item Type:Article
Divisions:Faculty of Business Administration > Institute of Finance and Accounting > Department of Business Law
Subjects:Law
ID Code:2868
Deposited By: Ádám Hoffmann
Deposited On:24 May 2017 11:00
Last Modified:24 May 2017 11:00

Repository Staff Only: item control page

Downloads

Downloads per month over past year

View more statistics