Menedzserösztönzők hatása a vállalati fedezésre

Abstract

A vállalati fedezési szokások magyarázatára szolgáló modellünkben az optimális fedezeti arány egy kétkomponensű hasznosság maximalizálásából vezethető le. A teljes vállalati hasznosság mellett a célfüggvényben megjelenik a pénzügyi vezető azon várakozása is, hogy fedezeti döntését utólagosan nem a teljes, hanem csak a pénzügyi eredmény alapján ítélik meg. Ha a menedzser biztos lehet abban, hogy bónusza a teljes vállalati eredménytől függ, akkor más ösztönzők hiányában a modellünkből levezethető optimális fedezeti arány megegyezik a szakirodalom klasszikus modelljeinek eredményével. Ha viszont a pénzügyi vezető arra számít, hogy fedezési döntésének utólagos megítélése kizárólag a pénzügyi eredményen alapul, az optimális kockázatkerülő döntése az lesz, hogy egyáltalán nem fedez. E két, ellentétes irányú komponens súlyának függvényében alakul az optimális fedezeti arány. Elméleti modellünk empirikus megerősítéséhez a magyar nagyvállalatok fedezési gyakorlatát vizsgáltuk. A rendelkezésre álló minta kis mérete miatt az eredmény nem lett szignifikáns, azonban megfelel az elméleti modell alapján vártnak.