Ökoszisztéma-szolgáltatások nagyságrendi becslése vízgyűjtő szinten a vízkörforgást leíró vízháztartási jellemzők alapján

Abstract

Az írás célja, hogy rámutasson: egy táj természetitőke-ellátottsága meghatározható annak vízháztartási alapfolyamatai alapján. Az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésének a tájhasználati különbségekből érdemes kiindulnia, ehhez nyújt első lépésben közelítést a természetitőke-ellátottságról nyerhető információ. A cikk gondolatmenete a Kárpát-medence területére alkalmazza a Millennium Ecosystem Assessment (MEA) és a The Economics of Ecosystems and Biodiversity (TEEB) kutatások során kialakított elemzési keretet, a ökoszisztéma-szolgáltatások és a természeti tőke szemléletmódját. Az alkalmazott példa segítségével továbblép a természeti tőke értelmezésében, rámutat annak szoros kapcsolatára a kis-vízkör táji folyamatával. Ez a kapcsolat lehetőséget nyújt arra, hogy egy táj vízháztartási folyamatairól rendelkezésre álló információk alapján elhelyezzük a táj jelenlegi, megvalósított állapotát a természeti adottságaiból fakadó, potenciális természetitőke-szinthez képest. A Tisza magyarországi vízgyűjtőjére alkalmazva a vízháztartás alapú összevetést kiderül, hogy a jelenlegi természetitőke-szint a megújuló természeti erőforrások biztosította potenciál felén áll. A szélsőséges vízháztartási helyzetek gyakoribbá válása jelentős részben ezen alacsony természetitőke-szintből fakadó hiányjelenség, és emellett nagyok a helyzetből fakadó haszonlehetőség-költségek (elszalasztott lehetőségek) is. E kedvezőtlen helyzetből a területhasználat differenciálását lehetővé tevő és azt egyben igénylő tájfenntartási-szolgáltatások (vízkárelhárítás, területi vízgazdálkodás) alkalmazkodásán keresztül lehet továbblépni. Ezt az elkerülhetetlen folyamatot akkor lehet a legolcsóbban véghezvinni, ha mind a területhasználat, mind az azt kiszolgáló tájfenntartási rendszerek alkalmazkodása során figyelembe veszik a természetitőke-szint emelésének követelményét.