Menedzserizmus-kritika az angol felsőoktatásban

Abstract

z elmúlt évtizedekben a felsőoktatás átalakulásának egyik legmarkánsabb trendje az intézményi menedzsment szerepének megerősödése volt. Nem meglepő tehát, hogy ezzel párhuzamosan megjelentek azok a – főként a kritikai társadalomelméletekre és a kritikai menedzsmenttudományokra (Critical Management Studies) épülő – megközelítések, amelyek középpontjában e folyamat kritikája állt. Sehol nem tematizálódott e megközelítés jobban, mint az Egyesült Királyságban, ahol az 1980-as évektől a felsőoktatás radikális átalakítása zajlott, amely a menedzsment megerősítése, illetve a versenyeztetés és a kvázi-piacok kialakítása révén kívánta a felsőoktatási szektor teljesítményét megnövelni. Olyan reformok jelzik ezt az időszakot, mint például az egységes felsőoktatási szektor létrehozása, a tandíj és a diákhitel bevezetése, a finanszírozási ügynökségek alapítása és a versengőbb finanszírozási rendszer kialakítása, a kutatási források versengőbb elosztása az ún. Kutatási Értékelési Eljárás (ún. Research Assessment Exercise, RAE)2 keretében; minőségbiztosítási mechanizmusok (pl. az ún. szakterületi felülvizsgálatok)3 kialakításáért és működtetéséért felelős ügynökség (QAA) létrehozása; a tenure megszüntetése, az állam kivonulása a bértárgyalásokról stb. Mindezek a folyamatok szervesen illeszkedtek a közszféra egészének átalakítását célzó Új Közszolgálati Menedzsment (New Public Management, NPM) mozgalom reformprogramjába is, amely olyan elveket igyekezett a gyakorlatba átültetni, mint például a teljesítménymérési eszközök alkalmazása, a decentralizált és szerződéses kapcsolatok a hierarchikus struktúrák helyett, transzparencia, outputszabályozás az input- és folyamatszabályozás helyett stb. (Pollitt 2003:27–28). E reformok az Egyesült Királyságban – ahol az 1980-as évekig lényegében az „akadémiai oligarchia” (Clark 1983) maradt a felsőoktatás irányítója – sokkal nagyobb sokkot váltottak ki, mint az USA-ban vagy a kontinentális Európa országaiban, ahol a piac és az állam már korábban jelentős befolyásra tett szert a felsőoktatási rendszerek felett. E sokk jó táptalajul szolgált az új felsőoktatás szisztematikus és átfogó kritikájának, amely abban is sajátosnak tekinthető, hogy nem maradt meg a felsőoktatási rendszer absztrakt szintjénél, hanem empirikus kutatásokkal az intézmények és az egyének szintjén is igyekezett az átalakulás folyamatát, s annak ellentmondásosságait megragadni. (...)