Térképek az elmében – Gondolatok a kognitív térképezésről

Abstract

Hosszú távollét után a hazatérés a gyermekkori otthonba, erőteljes és visszatérő motívuma mind az irodalomnak, mind a popzenének. Thomas Wolfe írásában a hazafelé tartó vonat zakatolása egy sor emlékképet idéz fel, amelyek a férfi szülővárosát keltik életre. Az emberek nagy részének már volt része hasonló élményben, noha nem mindenkinek adatott meg a képesség, hogy ilyen érzékletesen öntse szavakba. Mégis, ha az ember becsukja a szemét, és felidézi gondolatait s érzelmeit a hazatéréssel kapcsolatosan, arra kényszerül majd, hogy belássa, Wolfe-nak igaza van abban, hogy „soha többé nem térhetsz haza”. 1 A mondás, hogy „sehol sem olyan, mint otthon” ,2 olyannyira elcsépelt, hogy már észre sem vesszük kettős jelentését. Egyfelől igaz, hogy az otthon egy olyan biztos pont, amelyen meggyőződéseink és érzelmeink egy része alapszik, másfelől pedig be kell látnunk, hogy már nem létezik olyan hely, amely azonos volna, vagy egyáltalán hasonlítana arra az otthonra, amelyet emlékeinkben őrzünk. Az a világ, amelyben felnőttél, amely részeddé vált, és amelyre olyan élén- kén emlékszel, nincs többé. Az általad konstruált kép nem egyezik meg azzal a világgal, amelyet magad körül látsz. Eltűnt a kis sarki bolt, „Mama és Papa vegyesboltja”. Az elburjánzott park helyébe, ahol valaha játszottál, takaros kertes házakat húztak fel. Már nem léteznek azok az utcák és sikátorok, amelyeken iskolába jártál. A város több ízben átalakult, amióta eljöttél otthonról. Az emlékeid immáron elavultak, alapjaikban inogtak meg.