A hajléktalanságban élők egészségügyi ellátásának jellemzői és területi különbségei Magyarországon, 2015-2021

Abstract

A rendszerváltozás, azaz 1989 után tömegesen megjelent hajléktalanság jellemző szociális és egészségügyi kihívássá vált Magyarországon. A hajléktalan élethelyzetbe kerültek megélhetési és lakhatási problémáik mellett számos betegséggel, valamint fogyatékossággal néznek szembe. Kezelésük több konfliktushelyzetet idéz elő az állami egészségügyi ellátásban, emiatt gyógyításuk speciális egészségügyi ellátást igényel, azonban ennek szakmai háttere és területi elterjedése nem egységes. Jelen tanulmány célja a hajléktalan élethelyzetben lévőkkel kapcsolatos állami és specializált egészségügyi ellátás lehetőségeinek, feltételeinek értelmezése, egyben területi különbségeinek, valamint az egészségi állapotukkal kapcsolatos főbb jellemzők bemutatása. A kutatás kevert módszertanra, azaz a kvantitatív és a kvalitatív vizsgálati technikák együttes használatára épül. A szakirodalmi feldolgozás során a témában releváns nemzetközi és hazai kutatási előzményeket értékelik a szerzők. A tartalomelemzés a hajléktalan státus jogszabályi vonatkozásaira terjed ki. A leíró statisztikai elemzések a megbetegedési és az igénybevételi adatokra épülnek, amelyeket kiegészít az erre a betegkörre specializált egészségügyi ellátás– Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) származó, 2015–2021. évi – intézményi adatainak elemzése. A NEAK-adatbázis a vizsgált időszakban a jellemzően az adott évben elsődlegesen hajléktalan státussal rendelkező személyek (N = 11 857) és kontrollcsoportjuk (N = 59 285) számát tartalmazza. A szerzők az adatbázisban a vizsgált hajléktalannépesség mellett nemek és korcsoportok szerint illesztett ötszörös kontrollcsoportot alkalmaztak. A területi vizsgálati szintek az országostól a vármegyéken keresztül a helyi, települési szintig terjednek, míg a nemzetközi szakirodalmi kitekintés elsősorban Kelet-Közép-Európára fókuszál. A kvalitatív vizsgálathoz a szerzők 2023 őszén és 2024 év elején szakértőkkel (N = 7) és hajléktalanokkal (N = 6, félig strukturált) interjúkat készítettek. A legfontosabb eredmények között említhető, hogy a társadalombiztosítási jogosultság megszerzésének nehézségei, valamint az élethelyzettel együtt járó megbélyegzés a legmeghatározóbb tényező a hajléktalanságban élők egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésében. Egészségügyi ellátásuk a legtöbb esetben nemcsak orvosi, hanem szociális feladatként is jelentkezik az ellátórendszerben. A legtöbb hajléktalan számos egészségügyi problémával (például pszichiátriai kórképek, függőségek, fertőző betegségek) él együtt, és gyakran egyszerre több, súlyos betegsége is van (multimorbiditás). Az ezekkel kapcsolatos szükségleteket és igényeket ugyanakkor a hajléktalanokra specializált egészségügyi szolgáltatások nem tudják teljeskörűen ellátni, mert ezek ma Magyarországon mind szakmailag, mind területileg hiányosak. Minél kisebb a település, annál kisebb annak az esélye, hogy a hajléktalan speciális egészségügyi ellátást kaphasson. A vizsgálati eredmények alkalmasak olyan javaslatok kidolgozására, amelyek javíthatják a hajléktalanságban élők egészségügyi ellátáshoz való hozzáférését.