A közösség ereje: fiatal oktató-kutatók kollektív megküzdési gyakorlata a növekvő kutatási elvárások tükrében

Abstract

Jelen tanulmányunk célja, hogy mélyebb megértést nyújtson arról, hogyan birkóznakmeg a fiatal oktató-kutatók (Early Career Academics, ECAs) a velük szemben támasztott növekvő kutatási teljesítményelvárásokkal. A cikk gondolatmenete a releváns szakirodalomban azonosított két kutatási hiányosságot kívánja orvosolni: egyrészt az egyéni megküzdésre való kizárólagos fókuszt, amely nem kérdőjelezi meg az egyénre hárított teljes felelősség jelenségét, másrészt afiatal oktató-kutatók passzív, támogatás elfogadóként való jellemzését, amely figyelmen kívül hagyja a kölcsönös kollegiális kapcsolatok aktív keresésének és kialakításának kezdeményezését. A kutatás új megközelítést alkalmaz, és a kollektív megküzdés keretében vizsgálja a fiatal oktató-kutatók megküzdési gyakorlatát, ily módon kiegészítve az egyéni megküzdést vizsgáló kutatási eredményeket. A tanulmány két lépésben kívánja orvosolni a megfogalmazott hiányosságokat: (1) feltérképezi a csoportszintű kollektív megküzdési stratégiákat, amelyek természetüknél fogva megkérdőjelezik a teljes felelősség egyénre hárítását, valamint (2) a fiatal oktató-kutatókat a kollektív megküzdés proaktív közreműködőiként jellemzi, és ily módon mint lényegi egyéni megküzdési taktika túlmutat a társas támogatáson. A kollektív megküzdésben való részvételés annak kezdeményezése olyan eszközként értelmezhető, amely lehetővé teszi afiatal oktató-kutatók számára, hogy újraértelmezzék és átalakítsák az akadémiai környezet főbb jellemzőit anélkül, hogy nyíltan ellenállnának – ezáltal elkerülve annak veszélyét, hogy sebezhetőkké váljanak a rendszerrel szemben.