„470-et adott és csak egy kicsit fojtogatott” – szegénységben élő nők a félperiféria és a centrum között. Prostitúcióban élő magyar nők Zürichben

Abstract

A prostitúció társadalmi jelensége körül két meghatározó diskurzus folyik. Az egyik, az abolicionista diskurzus, a prostitúciót a patriarchátus következményeként, a nők elnyomásának végtermékeként értelmezi (Outshoorn 2005). Társadalmilag nem tartja legitimnek a prostitúció jelenségét, a nők ellen elkövetett intézményesített szexuális erőszakként tekint rá. A másik diskurzus, a prostitúciót munkaként keretezi. Ennek két meghatározó pozíciója van. Az első pozíció a liberális feminista megközelítés a prostitúcióra úgy tekint, mint bármely más üzleti szegmensre a piacon, „szexmunkaként” keretezi. A második pozíció, a szocialista feminista megközelítés szintén munkaként értelmezi a prostitúciót, azonban kizsákmányoló munkaként tekint rá, hangsúlyozza, hogy a jelenség a strukturális egyenlőtlenségekből és az alsóosztálybeli nők kizsákmányolásából fakad (Carrig 2008). A két diskurzushoz két meghatározó szabályozási modell kapcsolható a centrumországokban. Az első megközelítéshez tartozó modellben a prostitúcióban élő nők férfi használóit büntetik, míg a prostitúcióban használt nőknek a szociális ellátórendszeren keresztül kiszállási lehetőséget biztosítanak (Carrig 2008). A második megközelítésből a prostitúció dekriminalizációjára való törekvés következik, azzal a céllal, hogy azok a nők, akik önként választják a prostitúciót, szabályozott körülmények között dolgozhassanak, a szexuális célú emberkereskedelem viszont átláthatóvá váljon. Ez a tanulmány abolicionista keretben értelmezi a prostitúciót1, tehát elfogadja azt az állítást, miszerint a prostitúció jelensége a patriarchátus következménye, hogy a nők strukturális elnyomásának eredménye az, hogy a férfiak szabadsága magában foglalja, hogy a férfiak női testeket használjanak (MacKinnon 1993) a nők jogait figyelmen kívül hagyva. Azonban ennek a tanulmánynak nem az a célja, hogy közvetlenül ehhez az elméleti vitához szóljon hozzá, hanem hogy a globális egyenlőtlenségek keretében rámutasson azokra az egyenlőtlen és elnyomó struktúrákra, melyek mentén a centrumországokban a dekriminalizáció ellenére ki-zsákmányolják a szegényebb országokból érkező nőket. Tanulmányom arra az utóbbi évtizedben egyre láthatóbb jelenségre koncentrál, hogy Nyugat-Európában tömegesen prostituálódnak a Kelet-Európából érkező nők. A nyugat-európai országokban, ahol a prostitúció dekriminalizálva van, a kelet-európai nők nagy aránya a dekriminalizáció ellenére is illegálisan dolgozik (Carrig 2005). A kelet-európai nők gyakran olyan környezetből érkeznek, ahol a hatóságok nem áldozatként, hanem bűnözőként tekintenek rájuk, és az anyanyelvükön kívül általában nem beszélnek más nyelveket (Goodey 2004). Az izoláltság miatt sokszor csak a futtattók szabályai tiszták számukra a célországban, velük állnak csak kapcsolatban. Tehát a dekriminalizáció várt előnyei – a prostitúcióban élő nők kiszolgáltatottságának csökkentése, a prostitúcióval kapcsolatos bűnözéssel szembeni fellépés – általában nem érnek el a szegényebb országokból érkező nőkhöz (Goodey 2004). Tehát a centrumországokban a dekriminalizáció ellenére a nők folyamatos kizsákmányolása láthatatlan marad. Tanulmányomban ezekre a jelenségekre szeretnék rámutatni.