Prosztatarákban a vérkép a diagnózis időpontjában nem prediktív a túlélésre

Abstract

Bevezetés: Számos megfigyelés utal arra, hogy bizonyos daganatok esetében a vérkép egyes elemei előre jelzik a beteg túlélését. Célkitűzés: Prosztatarákos betegeknél a neutrophil-lymphocyta arány (NLR), a thrombocyta-lymphocyta arány (PLR), a fehérvérsejtszám (WBC), illetve a túlélési idő hossza közötti kapcsolat értékelése. Módszer: Az Uzsoki Utcai Kórház Általános Urológiai Osztályán 2000 és 2005 között diagnosztizált prosztatarákos betegeknél a klinikai adatok (diagnóziskor az életkor, a prosztataspecifikus antigén [PSA] szintje, a TNM-pontérték, a Gleason-score, társbetegségek, valamint a vérkép elemei) és a túlélési idő közötti kapcsolat elemzése Cox-regresszióval. Eredmények: Elemzésünkben 97 beteg adatait dolgoztuk fel két évtizeddel az ellátási esemény után; közülük 82 hunyt el, 15-en még mindig élnek. A prosztatarák diagnózisának időpontjában meghatározott vérkép egyetlen eleme sem különbözött a két csoport (elhunytak és túlélők) között. A túlélési idő hosszára a diagnózis időpontjában szignifikáns hatást csak a beteg életkora (p = 0,004), a PSA-szint (p = 0,033) és a Gleason-score (p = 0,033) gyakorolt, ezeken túl a vérkép egyetlen vizsgált paramétere sem befolyásolta azt. A túlélési idő alapján képzett alcsoportokban (1, 2, 5 és 10 éven belül elhunytak) sem tértek el a vérképparaméterek. Megbeszélés: Az eddig korábban az irodalomban azonosított tényezők (PSA, Gleason-pontérték, életkor) mellett a rutin vérkép elemei nincsenek kapcsolatban a túléléssel az általános prosztatarákos populációban. Következtetés: Prosztatarákban a vérkép elemei alapján nem jelezhető előre, hogy a prosztatarák diagnózisát követő átlagosan 20 év után melyik az a beteg, aki túlél, illetve hogy az elhunyt betegek esetében mennyi lesz a tényleges túlélési idő hossza.