Tózsa, István (2014) A településmarketing elmélete. In: Turizmus és településmarketing. Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz és Jövőkutatás Tanszék, Budapest, pp. 129-157. . ISBN 978-963-503-564-6
|
PDF
- Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
753kB |
A tanulmány alapjául szolgáló angol nyelvű előadás sorozat a Kassai Műszaki Egyetem Gazdaságtudományi Karán 2011. június 9 – július 3 között rendezett Első Nyári Egyetem programjában hangzott el. A „Politika és a helyi politika fejlesztése települési szinten” című programot, melyben 52, közép- és kelet európai országból érkező BA hallgató és számos oktató vett részt, a Visegrádi Alap támogatta.
Abstract
A településmarketing több mint két évtizedes múltja ellenére sem kellően ismert szakterület, s így a helyi önkormányzatok településfejlesztési stratégiáiban és a helyi turizmus fejlődését elősegíteni szándékozó tevékenységük során – tudatosan – csak ritkán próbálják alkalmazni. A tanulmány elsősorban magyarországi példákra hivatkozva próbálja felvázolni a településmarketing szakterületének összetevőit, működését. Ennek során olyan kérdésekre próbál meg választ fogalmazni, hogy miért szükséges eladni egy települést, ki adhatja el, ki veheti meg, pontosan hogyan történik és mit jelent az adás-vétel folyamata, mi az eredménye a település eladásának?
Item Type: | Book Section |
---|---|
Uncontrolled Keywords: | településmarketing |
Divisions: | Faculty of Business Administration > Institute for Environmental Science > Economic Geography and Futures Studies Department |
Subjects: | Marketing |
ID Code: | 1612 |
Deposited By: | Ádám Hoffmann |
Deposited On: | 23 Jun 2014 06:49 |
Last Modified: | 23 Jun 2014 06:49 |
Repository Staff Only: item control page