A vállalati belső tényezőkre alapozott klasszikus és modern stratégiaelméletek egységes keretbe foglalása

Abstract

A szerző ebben a tanulmányban a vállalati belső tényezőkkel foglalkozó stratégiaelméletek klasszikus és modern irányzatainak bemutatását tűzte ki célul. Az elméletek láthatóan nemcsak a megkezdett gondolatok továbbépítésével, hanem egymás vitatásával is igyekeznek teret nyerni, ezért releváns kísérletet tenni a legfontosabb következtetések egységes keretbe foglalására. Az ágazatok többségére hiperverseny jellemző, és ez markáns kihívás elé állítja a versenyelőnyök tartósságát. Még az olyan időtállónak tartott előnyök, mint a kedvező versenypiaci pozícióból, sajátos piaci struktúrákból fakadó (pl. monopolizált piacokon elért) erőfölény gyakorlati jelentősége is csökkenő. Mindemellett az is ismeretes, hogy az erőforrásokban leginkább bővelkedő, legjobban informált vállalatokban is hoznak rossz vagy szuboptimálisnak tekinthető döntéseket, kialakulnak belső korlátok, teljesítményt meghatározó szűk keresztmetszetek. Ezekre a kihívásokra a modern stratégiaimenedzsment-elméletek, így a dinamikus képességalapú elméletek, a felfedezésorientált stratégia irányzata, valamint a viselkedési stratégia teóriái egyaránt igyekeznek válaszokat adni. Az tapasztalható, hogy az átmeneti előnyök egymást permanensen követő sorozatára törekvő vállalat számára az erőforrások és képességek mintázata és a penrose-i értelemben vett sokfélesége válik lényegessé, a Barney-féle VRIO-kritériumokkal szemben. Az erőforrás- és képességkonfiguráció megfelelő hasznosításával összefüggésben más belső tényezők, így a döntés és végrehajtás összhangját biztosító szervezeti struktúra, valamint a felső vezető(k) személyéhez köthető tényezők jelentősége is egyre nagyobb.