Az európai jelzálogpiac integrálása és az ehhez kapcsolódó nemzetközi magánjogi kérdések

Abstract

Az Európai Gazdasági Közösségén belül a szolgáltatások szabadsága az 1980-as évek végén érte el a bankszektort. Az 1989-ben született ún. II. bankjogi koordinációs irányelv tette először lehetővé, hogy az egyik tagállamban működő hitelintézet egy másik tagállamban honos személynek jelzálogjoggal biztosított hitelt nyújtson. A 1990-es évek végére a Közösségen belüli - ún. határon átnyúló - hitelintézeti tevékenységek dinamikus fejlődése miatt szükségessé vált egy új irányelv kidolgozása. Ezt a célt szolgálta a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló Parlament és Tanács 2006148/EK irányelv is, amelynek a 23. cikke kimondja a kölcsönös elismerés elvét. A kölcsönös elismerés elve alapján a tagállamok gondoskodnak arról, hogy az irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységeket fióktelep létesítésével, vagy szolgáltatásnyújtás útján egy másik tagállam illetékes hatóságai által engedélyezett és felügyelt bármely hitelintézet folytathassa, feltéve hogy ezekre a tevékenységekre az engedély kiterjed. Az 1. melléklet 2. pontja szól a hitelezésről. Amennyiben hitelügylet-főként egy jelzálogjoggal biztosított hitelügylet- több jogrendszert is érint, számos nemzetközi magánjogi (kollíziós jogi) kérdés merül fel. Jelzáloghitelek esetén a legfontosabb probléma az, hogy a jelzálogjogra, illetve a biztosított követelésre irányadó jog elválhat egymástól. Ezek a kérdések eddig tipikusan konzorciális hitelnyújtás során jelentkeztek, de amint növekszik a határon átnyúló hitelezésen belül a fogyasztói hitelszerződések aránya, azoknál is hasonló problémák fognak felmerülni. Az alábbiakban megvizsgáljuk azokat a kérdéseket, amelyek nemzetközi magánjogi (kollíziós jogi) szempontból a gyakorlat számára relevánsak.