Afrika és a globalizáció – történelmi perspektíva

Abstract

A kontinensek közül már századok óta Afrika, azon belül is a szubszaharai Afrika számít az „örök vesztesnek”, az „üllő és kalapács közé beszorult”, marginalizált földrésznek, hiszen a legtöbb fejlettségi, jóléti, egészségügyi, képzettségi, s más fontos mutatókban jókora elmaradásban van a többi kontinenshez képest. Hátrányát nem volt képes behozni, sőt lemaradása sok vonatkozásban még nőtt is az utóbbi évtizedekben. Régóta és sokan keresik a választ a kérdésre: mérhetetlen természeti kincsei és humán erőforrásai ellenére miért szegény Afrika? A „bőség szegénysége” (poverty of plenty) olyan paradoxon, amely évtizedek óta a figyelem középpontjában van.1 Ugyanakkor Afrikáról mint egységes egészről értekezni szinte a lehetetlenséggel határos. Az Európánál háromszor nagyobb területű Afrika szinte mind az 54 állama mind külön, önálló mikrokozmosz.2 Néha még a közvetlen szomszédok is olyan nagymértékben különböznek egymástól, hogy az általánosítások sántítanak. Még abban az esetben is, ha Észak-Afrika országait külön kulturálispolitikai régióként kezeljük, a szubszaharai Afrika négy tucat országát legalább annyi ismérv választja el egymástól, mint amennyi összeköti. A földrész jelentőségét jól szemlélteti, hogy Ázsia után Földünk második legnagyobb kontinense az ENSZ tagállamainak több, mind negyedét adja.