Mese két föderációról… - A belgiumi és a boszniai föderáció, avagy működőképesek-e a multietnikus modellek?

Abstract

Belgium és Bosznia-Hercegovina legfeljebb akkor szokott együtt szerepelni a híradásokban, amikor arról van szó, hogy melyik államban tartott tovább a kormánynélküliség időszaka. Ebben a tekintetben Bosznia nem tudta letaszítani a trónról Belgiumot; igaz, a belga politikai rendszernek jóval nagyobb rutinja van az efféle helyzetek átvészelésében. A két ország – a számos különbség megléte mellett – több tekintetben hasonló, mindkettő multietnikus állam, ráadásul Belgiumban és Boszniában is három etnikai közösség osztja meg a hatalmat egymás között. Mind a két ország államszerkezete és politikai rendszere tükrözi azt a törekvést, hogy az államalkotó nemzetek hatalommegosztása a közigazgatás és az állami működés minden szintjén érvényesüljön (Belgiumban inkább arányosan, Boszniában a paritás elve szerint). Belgiumra és Boszniára is jellemző, hogy a politikai szcéna rendkívül sokszínű, és mindkét országban a politikai pártok alapvetően az államalkotó entitásokhoz és/vagy nemzetekhez kötődnek, és etnonacionalista retorikát hangoztatnak – igaz, ez Boszniára sokkal inkább jellemző, mint a többnyire mérsékeltebb belga pártokra. Mindez egyébként azt is jelzi, hogy egyik országban sem sikerült a nemzeti identitásokat felülíró vagy azok helyébe lépő kollektív identitásokat megteremteni: bár sok vicc szól arról, hogy valójában ki a belga, de sem Belgiumban, sem pedig Boszniában nem meghatározó az állampolgárok identitásmátrixában a belga, illetve a boszniai identitáselem. Abban is hasonló a két állam, hogy egyes közösségek (Belgiumban például a flamandok, Boszniában pedig a boszniai szerbek) szecessziós törekvéseket hangoztatnak – hol kisebb, hogy nagyobb elánnal, attól függően, hogy a politikai térben az elszakadáspártiak éppen mennyire erősek vagy meghatározó jelentőségűek. Jelen tanulmányban arra keressük a választ, hogy a két országban milyen módszereket és mennyiben alkalmaznak az etnikai sokszínűség megőrzésére; ezek a módszerek – amelyek egyik állam esetében sem kizárólagosan vannak jelen, hanem több modell együttesen határozza meg az állam működését – mennyiben sikeresek; sikerességüket milyen tényezők erősítik vagy gyengítik; valamint hosszabb távon mennyiben képesek hozzájárulni az államok jelenlegi struktúra szerinti fennmaradásához.