Corvinus
Corvinus

Ibn Haldūn történelemszemlélete a Muqaddima című műve alapján

Dudlák, Tamás (2018) Ibn Haldūn történelemszemlélete a Muqaddima című műve alapján. In: A társadalom tükrében. ELTE Eötvös József Collegium, Budapest, pp. 76-104. . ISBN 978-615-5897-03-0

[img]
Preview
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
200kB

Abstract

Nem egyszerű feladat a klasszikus iszlám világ utolsó nagy és – talán méltán mondhatjuk – legnépszerűbb történetírójának szerteágazó munkásságát, illetve történelemelméleti megközelítését egyértelműen megragadni. Ibn Haldūn esetében ugyanis olyan életpálya és életmű áll előttünk, amelynek értelmezése még ma, 650 év távlatából is vitákat generál. Jelen dolgozat is egy állandó – az ismeretelmélet körébe tartozó – vita közepette született. A történettudomány a múltra vonatkozó fejtegetéseknek ugyanis kétféle megközelítését ismeri. Az egyik felfogás az adott témát megpróbálja saját kontextusában értelmezni, tárgyát történetileg egyedülállóként és kizárólagosként felfogni, míg a másik irányvonalat a téma exkurzusokkal tarkított valamilyen átfogó világnézeti paradigmába helyezett változata jelenti.

Item Type:Book Section
Subjects:Philosophy
History
Projects:NTP-SZKOLL-17-0025 - Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott szakkollégiumok támogatása
ID Code:6737
Deposited By: Ádám Hoffmann
Deposited On:23 Aug 2021 14:57
Last Modified:23 Aug 2021 14:57

Repository Staff Only: item control page

Downloads

Downloads per month over past year

View more statistics