Az autonóm személy ideája. A „régi athéni nevelés” a késő archaikus és a kora klasszikus Görögországban (Kr.e. 6-5. század)

Abstract

A 19. századi történészeket csodálattal töltötte el a klasszikus kor kulturális teljesítménye. A periklészi Athén építkezései, szobrai, illetve a görög dráma, történetírás és filozófia a német újhumanisták szerint a hellén, sőt az egész emberi történelem aranykorát jelentették. Ma a történettudomány óvatosabban fogalmaz, de továbbra is nagy jelentőséget tulajdonít azoknak az innovációknak, amelyek meghatározták a klasszikus kor kultúráját. Ezek között méltán tartjuk számon a nevelési eszmények terén végbemenő változásokat. Az európai történelemben ekkor tűnt fel először az autonóm személy ideája, amely kiszabadult a törzsi-nemzetségi keretek közül, s már nem függvénye a hatalom és az állam akaratának. A görög polgár városállami keretben gondolkodott, ahol a közösség nagy jelentőséggel bírt, de az egyén kiművelésével kapcsolatos újszerű felfogás lehetővé tette az önmagát alakító személy eszméjének a megszületését. Az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy bemutassuk az athéni nevelési eszmények kibontakozásának első – a szofisták fellépése előtti – szakaszát a Kr.e. 6. század végén és a Kr.e. 5. század első felében.