Túlélni a magyar „feminizmust” és „baloldalt”

Abstract

Autoetnográfiánkban személyes tapasztalataink és a vonatkozó szakirodalom dialektikája alapján vizsgáljuk a magyarországi nyilvánosságban zajló hegemóniaküzdelem egyes aspektusait. Egyéni, de összefüggő személyes elbeszélésünket tesszük adattá és vonunk le belőlük induktív, a módszernek megfelelően limitált következtetéseket. Fő fókuszunk, hogy milyen aktorok milyen terepeken és milyen kapcsolatrendszereken keresztül, valamint milyen mechanizmusok működtetésével játszanak fontos szerepet a hegemóniaküzdelemben az általunk megismert „progresszív” oldalon. Leírjuk többek közt azokat a mechanizmusokat, amelyekkel a progresszív aktorok a kettős hegemónia logikáját megkérdőjelező nyilvános megszólalásokat semlegesítik, transzformálják, saját hegemón diskurzusuk logikájába integrálják vagy elhallgattatják, ezzel helyreállítják a moralizáláson (jó progresszívek vs. gonosz elmaradottak) alapuló rendet. A terepen kialakuló konfliktusok mentén reflektálunk a progresszív szereplők közti kapcsolatokra és az őket összekötő habitusmintázatokra, valamint a különböző (politikai, művészeti, tudományos) mezők közti kapcsolatokra, a politikai mező logikájának más mezőkre történő kiterjesztésére. Történetünk elején nőként (feministaként) foglalkoztunk modernitáskritikával és liberalizmuskritikával, azonban a történet végére magyarként, kelet-európaiként jutottunk arra, hogy a létező magyarországi feminizmus a modernista mítoszok replikátora és egyúttal a (kulturális) imperializmus eszköze.