Észrevételek a 20. századi európai identitás lehetőségéről : Kultúrkritikai jegyzet

Abstract

Az elsõ világháború következtében az európai politikusok és értelmiségiek önbizalma jelentõs mértékben megfogyatkozott. A két világháború között kialakult az „európai válságirodalom”, amely egyesek szerint kontinensünk elkerülhetetlen, más vélemények szerint visszafordítható hanyatlását jósolta. „Európa” gyakran a kultúrpesszimizmus fogalmával kapcsolódott össze, amit a korabeli gondolkodók a legkülönfélébb formákban fejeztek ki. Ortega eltömegesedéssel kapcsolatos felfogása, Spengler kultúrkörelmélete, Thomas Mann és Huizinga polgári humanizmusa eltérõ diagnózisokkal és megoldási javaslatokkal álltak elõ. Az európai válságtudat egyszerre volt szellemi és politikai jellegû. Szellemi és kulturális szempontból az értelmiségieket az „eltömegesedés” és a „barbarizálódás” problémája izgatta, aminek felismerése egybeesett a polgári világkép és a haladásba vetett hit megrendülésével. A keresztény és polgári Európa arisztokratikus-liberális világképét nagy erejû kihívások fenyegették. Politikai szempontból az európai eliteket az Egyesült Államok és a Szovjetunió növekvõ gazdasági és katonai ereje töltötte el félelemmel. Ehhez járult hozzá a politikai szélsõségek és a nacionalizmusok megerõsödése az európai nemzetállamokban, aminek következtében Európa a 20. század elsõ felében közel került ahhoz, hogy a pusztulás szélére sodorja önmagát. A fenyegetõ kihívásokkal teli helyzetben nem meglepõ, hogy a két világháború közötti Európa-fogalom elsõsorban az erõsödõ válságtudat különbözõ rétegeihez kapcsolódott, illetve az európai történelembõl levezethetõ szellemi és kulturális értékek megõrzésére törekedett.