Látni, mielőtt eltűnik - a last chance turizmus megjelenése és jellemzői

Abstract

Az éghajlat mint földrajzi tényező az utazást befolyásoló alapvető döntési szempont, így a klímaváltozás turizmusra gyakorolt hatásai is megkérdőjelezhetetlenek. Kétségtelen, hogy az éghajlat egyaránt „toló” és „húzó” tényező a turizmusban, s egyes természeti attrakcióra épülő úti célok (desztinációk) számára az elsődleges erőforrás, amellyel látogatókat vonzanak. A klímaváltozás vagy épp az emberi tevékenység hatására bekövetkező változások azonban hasonlóképp módosíthatják az utazási döntéseket a kulturális erőforrások esetében is. Az éghajlatváltozás tehát hatással van a turizmusra, ugyanakkor a turizmus is hozzájárul az éghajlat változásához. A természeti vonzerők különböző okok miatti állapotromlása magában hordozza a potenciális turisztikai utazások számának csökkenését az adott régióban. Másrészt, amint azt a túlzott turizmussal (overtourism) összefüggésben tapasztaljuk, az intenzív turisztikai kereslet is hordoz magában negatívumokat, különösen a természeti látnivalókra való túlzott koncentráltság miatt. Ezen gondolatok szültek egy újfajta turizmust: a megnőtt látogatószám, a klímaváltozás és a nem tudatos erőforrás-felhasználásból fakadó eltűnés veszélyével szembesülő attrakciók önmagukban is motivációvá váltak, megteremtve az „utolsó esély” turizmust, idegen szóval last chance turizmust (LCT). A last chance turizmus magában foglalja a turisták azon igényét, hogy meglátogassanak eltűnő úti célokat, vagy megtekinthessenek eltűnőben lévő természeti és/vagy társadalmi attrakciókat. Lemelin és munkatársai szerint az LCT egy turisztikai réspiac, a turisták pedig elsősorban olyan veszélyeztetett úti célokat keresnek, amelyek örökre eltűnhetnek.