A sztenderd munkavégzés versus nem sztenderd munkavégzés

Abstract

A cikk a nem sztenderd munkavégzés alapvető formáit mutatja be. Felhívja a figyelmet arra, hogy történetileg a 19. század végéig szinte csak a mai értelemben nem sztenderd munkavégzési formának nevezett munkalehetőségek, mai szóhasználattal egyéni vállalkozások léteztek. Azóta azonban az egyéni vállalkozók részaránya folyamatosan csökkent. A 20. század második harmadára az ily módon dolgozók rész-aránya kb. 10 %-ra esett vissza, azóta viszont a nem sztenderd munkavégzők száma ismét növekedésnek indult. A növekedést alapvetően a nem sztenderd munkavégzés újabban kialakult formái idézik elő, melyek statisztikai számbavétele sok nehézség-be ütközik. Cikkünk felhívja a figyelmet arra, hogy az új formák közül jellegének- és nem feltétlen számarányának – köszönhetően kiemelkedő szerepe van azoknak az ún. hakni munkáknak (gig munkáknak), melyek esetében elektronikus platformok kapcsolják össze a megrendelőket és a szolgáltatókat. A platformok munkásai a leg-több esetben vállalkozónak titulált egyének, akik semmifajta vállalkozói licenccel vagy igazolvánnyal nem rendelkeznek. Munkavégzési lehetőségük és így életvitelük is rendkívül bizonytalan. A tanulmány célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a nem sztenderd munkavégzési formák, és különösen a hakni munka olyan új munka-ügyi kapcsolatokat teremtenek, melyek rugalmasságuk miatt a munkáltatók, és sok esetben a munkavállalók számára is előnyösek, ugyanakkor azonban a munkavállalókat állandósult bizonytalan körülmények közé kényszerítik.