Üzemanyag és társadalmi változás (Andreas Malm: Fossil Capital; Timothy Mitchell: Carbon Democracy)

Abstract

Az energiaforrás, amely évezredeken keresztül az emberi közösségek fenntartásához kellett, a Nap volt. Sugarai életet adtak a növényeknek, melyeket az emberek megettek, vagy a háziasított állataiknak adták takarmányként. Ezt a megújuló energiaforrást váltotta fel a 19. században a szénenergia, majd később a kőolaj. Két, több száz millió éven át tartó szerves rothadás eredményeként létrejött, minden korábbinál hatékonyabb energiahordozó. Ahogy Sartre fogalmazott: ez nem más, mint „tőke, amit más élőlények ruháztak át az emberiségre”. Ezek rengeteg energiát képesek megkötni, viszont a napenergiával ellentétben nem termelődnek újra minden reggel, csak évmilliók alatt, ezért a jelenlegi emberi felhasználást figyelembe véve egészen bizonyos, hogy mind a szén, mind a kőolaj a 21. században el fog fogyni. A sok energiát koncentráltan tartalmazó fosszilis energiahordozók lehetővé tették, hogy az emberek is koncentráltan éljenek: felgyorsult az urbanizáció, miután a városlakóknak nem kellett erdők közelében élniük, hogy az otthonaikat fűteni tudják. Az emberek elhagyhatták a folyókat is, és az azok partján álló, vízkerékkel működő kezdetleges erőműveket, miután a szén, majd később a kőolaj révén lehetővé vált, hogy kis helyen nagy energiát tároljanak, mely ráadásul könnyedén hordozható és felhalmozható volt.