Hihető világok: a közgazdaságtani elméleti modellek helyzetéről

Eredetileg: Sugden, Robert (2000): Credible Worlds: the status of theoretical models in economics. In: Journal of Economic Methodology, 7. évfolyam, 1. szám: 1–31. A Taylor and Francis és a szerző engedélyével.

Abstract

Kiindulópontom az, hogy a közgazdaságtanban a modellépítésnek akkor és csak akkor van komoly célja, ha azzal tényleg a valóságos világról akarunk valamit közölni. Azzal, hogy a „valóságos világ” kifejezéssel élek – ahogy a fejezet további részeiben is –, azonnal leleplezem magam, mint elméleti közgazdászt. A kifejezést bevett módon használják az elméleti közgazdászok a modellbéli és az azon kívüli „valóságos” világ megkülönböztetésére. Az elmélet pusztán játékká válik, ha az elméleti szakemberek kizárólag a modellek világában mozognak. Analógiaként gondolhatunk a sakkra, amely egykoron a háborúzás modelljének számított, de később játékká vált – egy önmagában álló zárt világgá, ami semmivel sem kapcsolódik a rajta kívül álló világhoz. Két modellre, George Akerlof „tragacspiacára” és Thomas Schelling „sakktábla városára” fókuszálok, melyek az általam kívánatosnak vélt modellépítési módszert szemléltetik. Persze ezek nem tipikus példái a közgazdaságtani modellezésnek, hanem a legjobb elméleti modellek. Mégis, első látásra a két modell számos olyan fogyatékossággal rendelkezik, amit a kritikusok az elméleti közgazdaságtannak tulajdonítanak: absztraktak, nem realisztikusak, és nem vezetnek egyértelműen tesztelhető hipotézishez. Könnyű lenne őket az elméleti közgazdászok – talán szokatlanul is élénk fantáziájú, és matematikai szempontból pontatlan – játékaiként kifigurázni. Ezáltal megfelelő esettanulmánynak bizonyulnak a közgazdaságtani modellépítés védelmére tett kísérletben.